Európa zajos, újra zajos,

A liberalizmustól zabos,

Forr a vér, legyen vörös vagy kék,

Soha nem lesz egységes ez a nép.

Európa olvasztótégely,

Egységében elveszni métely.

Nacionalizmus a motorja,

Ezt nem érti a liberális botorja.

A sok szabály mint béklyó,

Megmérgez mindent, ami jó,

Ettől lesz oda a béke,

Európának a szabadsága lesz a vége.

Rá leselkedik ezer veszély,

Öreg hölgyként egyre inkább kevély,

Dagadó keblére öleli ellenségeit,

Ezzel növeli népei ellenszenveit.

Liberalizmus, fasizmus, antiszemizmus,

A 2038 - avagy a magyar történelem eltitkolt lapjai című könyv írójának, K.T Zelenay verse:

Csupa rossz, mégis izmos izmus.

Közhely, és ne hidd, hogy ezektől különb a kommunizmus.

Az eszmék hirdetőinek fegyver a populizmus.

Európa zajos, újra zajos,

Egyetlen izmus adhatna neki egészséges zabot,

Legyen a jelszó a nacionalizmus,

Internacinalizmus nélkül, és meglásd,

Európa újra csendes lesz...

(2014. 05. 26.)

Kérlek, engedjetek meg egy utolsó utáni gondolatsort az Eurovíziós Dalfesztiválról. Az osztrák fellépő csatornája nyilvánvalóan a provokáció volt. Ez kiválóan sikerült, a fél világ erről beszél. Az is teljesen normális, hogy egy ilyen szélsőséges produkció után két, igen szöges ellentétű véleményt képviselő csoportra bomlik a társadalom, a határmezsgyéken némi átjárást biztosítva az egyik oldal toleránsabbjai, és a másik oldal konzervatívabbjai között. Kolbász Puncika (nem bántom, csak lefordítom, mert ezt jelenti szó szerint a neve...) forradalmár. Zászlajának a szivárványost választotta. A kérdés mindig az, hogy a többség, a tömeg akarja/akarta-e, hogy harcba hívja. Kellett-e, szükség volt-e arra, hogy éket verjen fellépésével az egyébként semmiféle ellentétet nem érző felek közé?! Nem volt-e kontraproduktív ez a produkció? Egy létező, ám a határokat szép finoman, de évtizedek alatt lebontó társadalmi problémát vetett szerintem vissza most félévszázaddal. Mert már sokan a múlt század USA-ját vízionálják, miközben Európában szerintem mindenki kellően toleráns konzervatív oldalon is. A gond az, hogy a forradalmár átlőtt üzenetével, frontot nyitott, provokált. Gondolom, nem lepődött meg azon sem, hogy visszalőnek. Ha igen, akkor naív, és nem is forradalmár, csak kilökték az aknamezőre. Igen vékony jég ez, amin táncolnak. Arról nem beszélve, hogy a harcszintér, az Eurovíziós Dalfesztivál maradandó károkat szenvedett a forradalom nyomán. Mert, ahogy az első döbbenetemben is írtam, olyan mértékben feszítettük túl a húrt, annyira kitágultak a határok, hogy "normális", értsd, mezítlábas, tonettszékes, gitáros produkcióval itt a jövőben nyerni nem lesz könnyű. Ha csak akkor nem, ha a szivárványos forradalom megbukik, és pont ez lesz a lökés, ami visszaviszi a normális mederbe ezt a versenyt. A homoszexuális társadalom neoliberális irányzatát pedig visszafogottabb cselekvésre ösztönzi, mert ők ártanak a legtöbbet a többségnek. Akiket én ugyanúgy szeretek, tisztelek, mint bármilyen más barátomat, ismerősömet. Nálam nem a kor, származás, identitás, hitvallás határozza meg az embert, hanem az egyénisége. Kolbács Puncikánál az egyéniséget nem láttam, csak egy beöltöztetett szegény fiút/lányt, aki bár próbálja kezelni a helyzetet, eljátszani a rá szabott szerepet, de nem állt jól neki. És nekünk sem, hogy ennek pro és kontra tapsolunk, vagy fújolunk...

Tudta-e, hogy II. András királyunk, akinek a nevéhez az Aranybulla is fűződik, a 18. uralkodónk volt a sorban? Talán nem véletlen a számmisztika szerinti „nagykorúságra” utaló sorszám, hisz e törvény ereje máig ható. 

Tudta-e, hogy VII. Gergely „lopatta vissza” a Szent Koronát? 1079 januárjában a pápa megelégelte, hogy a kereszténység oly fontos bástyájában emberöltő óta szinte adják-veszik egymásnak a trónt, így egy kis létszámú, ám annál hatékonyabb, válogatott zsoldosokból álló századot szervezett. Akiknek egyetlen küldetésük volt csupán, hogy Salamont fosszák meg életétől, és a magyar királyok legfontosabb tárgyától. Ám ez nem ment olyan könnyen. Súlyos harcok kezdődtek, amelyek közel egy hónapon át tartottak. Február utolsó napjaiban végül egy parasztnak öltözött zsoldos lopakodott be Salamon táborába. Napokon át elvegyülve a tábor népével, figyelte, leste a pillanatot, amikor megkaparinthatja a koronát. Talán már két hete is ott lehetett, amikor végre alkalma nyílt akcióba lépni. Salamon a női szolgálók sátra felé vette az irányt, nem kicsit kapatosan. Észre sem vette, hogy őrizetlenül hagyta sátrát. A katonának több sem kellett, besurrant, és ruházat alá rejtette a koronát. Hogy még véletlenül se legyen feltűnő távozása, beállt abba a sorba, ahonnan az erdőbe fát vágni küldték a fél szolgasorban lévő helyi lakosságot. Így már a következő hajnalon csatlakozni tudott zsoldos társaihoz. Akik az eredeti parancs szerint jártak el, amely úgy szólt, ha Salamont megölik, azonnal vihetik a koronát László udvarába, ha nem, Róma felé kell venniük az irányt. De azért még útba ejtették Visegrádot, ahol „házi őrizetbe” helyezték a már bukott királyt. 

Tudta-e, hogy egyes felvetések szerint László király sosem koronáztatta meg magát? Ha igaz, akkor ő is csatlakozott uralkodóink azon-, szerencsére szűk táborába, akik nem részesültek a Szent Korona beavatásában. Igaz, egészen más okból, mint például a „kalapos királynak” hívott II. József, hisz Szent László az „égi koronázásra” vágyott, ezért nem kért az e világiból…

Tudta-e, hogy maga VII. Dukász Mihály bizánci császár is Gézát ismerte el a magyar királynak 1075-ben a Salamonnal vívott családi viszályban? Aki egy sima aranykoronát is küldetett, hogy azzal avassák uralkodóvá. Végül Géza úgy döntött, hogy a bizánci császár felhatalmazása és birodalmának támasza a korona hatalmát is erősítheti. Így az ajándékba kapott koronáról leszereltette Dukász Mihály arcmását, amely méretében tökéletesen illeszkedett István koronáján található szentképekhez. Így adta magát az a remek ötvözet, hogy a bizánci ötvösök remekművét egy ügyes magyar mester segedelmével a Szent Koronához rögzítsék. Méghozzá a főpapok útmutatása alapján az ismeretlen szentség mozaikjának helyébe. Nem véletlen, hisz ez volt a „hibás” alkatrész, amely András óta a vesztét okozta mindegyik királyi utódjának. Igaz, ahhoz, hogy ezt a tervét véghez tudja vinni, meg kellett volna szereznie a koronát Salamontól. Így maradt számára a bizánci aranyozott fejék, az eredeti híján csak azzal koronázhatták meg.

Tudta-e, hogy I. Béla volt az első királyunk, aki saját testvérét legyőzve jutott a magyar trónra 1060-ban? Majd pedig szó szerint a trón lett a veszte, merthogy ráomlott… Igen rövid ideje jutott az uralkodásra, bár számos pozitív intézkedést hozott, például a kereskedelem és az ipar fellendülése érdekében, mégis, egyetlen jelző maradt vele kapcsolatban fent: a jámbor… Sok vizet nem zavart, hiába volt nagy hadvezér, királynak gyengének bizonyult. Tán nem véletlen, a korona nem volt teljes, így a hatalom gyakorlása se feltétlen lehetett tökéletes. Ráadásul András sírját az egyik bencés szerzetes megbolygatta 1063 nyarán, innentől pedig visszafordíthatatlan folyamatok következtek, amelyek egyenes következménye volt Béla szeptember 1-én bekövetkezett tragikus halála: a király Dömösön szervezte hadseregét, amikor egy csendesnek látszó napon szörnyű földrengés rázta meg a környéket. A királyi lak összedőlt, Bélára a trónszéke alatt bukkantak rá. Lábai szilánkosra törtek, karjai kicsavarodtak, épp bordája alig akadt. De még így is volt annyi ereje, hogy leghűségesebb katonáit arra kérje, tegyék őt szekérre, és vigyék a nyíregyházi hadszíntérre. Végül a Kőris patak közelében érte őt a halál.

Tudta-e, hogy Tihanyban található Közép-Európa egyetlen épen maradt remetetelepe? Amelyet még I. András alapított, valamikor az 1050-es évek tájékán? A barátlakások közül ma is több eredeti állapotában látható. Csak sejteni lehet, mennyi misztikus dolog történt itt az ortodox keresztény barátok által lakott telepen…

Tudta-e, hogy Búvár Kund egymaga győzte le a világ akkori egyik legfélelmetesebb hadseregét? Orseoló Péter halála után I. András következett a trónon, ám a német-római császársággal öt éven át tartó háború következett. 1051-ben Henrik ismét elindult seregeivel, ezúttal végig a Duna vonalát követve próbált benyomulni az országba. Pozsonyig jutott, ahol egy Búvár Kund nevű várvédő járt túl az eszén: egyik éjszaka kiúszott a német hadihajók közé, és egyenként fúrta meg azokat, így többségük elsüllyedt, a császár tisztjei pedig szégyenükben, úgyhogy ismét súlyos vereséget szenvedve kullogtak haza. Pedig ekkorra Pozsonyba látogatott XI. Leó pápa is, hogy közvetítsen a felek között. Andrásnak egyetlen alkuja volt csupán, azonnal hatállyal szolgáltassa vissza neki a Péter által eltékozolt magyar koronát. Végül 2 hét leforgása alatt meg is járta egy követ az utat az apostoli székhely és Fehérvár között, így a koronázási ékszer ismét a magyar király kezébe került. Megelőlegezett beiktatása ezzel vált ténylegesen.

Tudta-e, hogy 1045 Pünkösdjén Henrik, német-római császár visszatért az országba, hogy átvegye az előzőekben említett lándzsát. Amely funkcióját elnyerni nem tudta, így a szent erő hatalmát sem tudta gyengíteni, de demonstrációs eszköznek kiváló volt. Egy merész húzással Pétertől a császár a Magyar Koronát is kicsalta. Leghűségesebb katonái kíséretében Rómába vitette.